Csecsemő – 3 éves korig a kötődés kialakulása
Az újszülött babának az édesanyjával (az őt ellátó más gondozóval – legyen apa, nagyszülő, örökbefogadó- vagy nevelőszülő) kialakuló szoros kapcsolatát a pszichológia biztonságos kötődésnek nevezi. Ez a pozitív érzelmekkel átszőtt erős kölcsönös vonzódás, optimális körülmények között, a kisgyerek 6-8 hónapos kora körül kezd kialakulni és egy-másfél éves korára általában stabilizálódik.
Fejlődés-lélektani szempontból alapvető, hogy erre kellő időben sor kerüljön, mert a kötődés ténye (vagy hiánya, esetleg nem megfelelő minősége) a gyermek életének minden további szakaszára rányomja bélyegét. Meghatározza viselkedését, magatartását, kapcsolatainak minőségét, egészséges beilleszkedését a társadalomba.
A biztonságos kötődés életre szóló jelentőségű, sőt, kihat a következő generáció életére is. Az anyai (vagy apai) szerep ugyanis egyben minta, amit ez a mostani baba majd másol, ha maga is szülő lesz. Szakemberek úgy tapasztalják, az anya-gyermek kapcsolat legfőbb „terméke”, a korai kötődés biztonsága az, ami egyben a későbbiekben esetleg fellépő mentális megbetegedésekkel szemben is védelmet jelenthet.
Kapcsolatainkban mozgatórugó a valakihez (valamihez) való tartozás. Ez két egyén között a testi, lelki, érzelmi közelség elérését, fenntartását szolgáló, célzó vonzalom. Erő, ami összekapcsol, majd összetart. A szülő/gondozó-gyerek kötődésében a felek viselkedése erősíti egymást. Az anya észleli, majd értelmezi az újszülött jelzéseit. Megtanulja, azok a baba milyen szükségleteihez kötődnek. A kicsi igényeit figyelembe véve mielőbb adekvátan (türelmesen, következetes módon) reagál. Megnyugtat, biztonságos közeget teremt. Érintésével, szelíd hangjával megerősíti a baba jó közérzetét. Szakértők (mint például a brit Edward John Bowlby, 1985) megállapítása szerint a gyermekkori kötődés veleszületett motivációs viselkedési rendszer, aminek célja a biztonság élményének megteremtése, azaz egyben a fizikai túlélés.
A biztonságot a gyerek értelemszerűen először a szülőnél keresi. Mint Bowlby írja: „Ahhoz, hogy mentális egészségben nőjön fel valaki, gyermekkorában tapasztalnia kell azt a meleg, intim és folyamatos kapcsolatot az édesanyjával (állandó gondozójával), ami mindkettejük számára kielégítő, örömteli”. Az egyedfejlődés (evolúció) során kialakult kötődés eredeti célja, hogy az anya közelsége miatt a gyermek ne lehessen ragadozók áldozata. A kötődési viselkedést a csecsemő indítja be, mikor jelzi, hogy nyitott a kapcsolatra (mosolyog, gügyög), hogy kér valamit. A baba sírása az anyának „fáj”, bántja, ha nem tudja az okát, és nem tudja megszüntetni. Ezért mielőbb igyekszik kitapasztalni, mi a teendője, hogy minél ritkábban, rövidebb ideig fordulhasson elő. A baba pedig megtanulja, hogy a sírással közvetített jelzéseit megértik, és azokra megfelelő válaszokat kap. Később, mozgással (is) jelzi közeledési vágyát – felnyúl, meg akarja érinteni az ismerős arcot, személyt, belekapaszkodik, felhúzódzkodik rá, majd hozzá kúszik.
A szülő és az utód között mindenképp kialakul kötődés, írják pszichológusok, még akkor is, ha az anyáról nem csak pozitív tapasztalatokat gyűjtött a gyermek. Meghatározó persze a kapocs minősége. A biztonságosan kötődő gyerek védettnek érzi magát, ha ott van az anya. Ezért mer eltávolodni tőle. Ám ha megijed, fájdalom éri, visszatér hozzá, s megnyugszik. Ha az anya kimegy a szobából, egy idő után nyugtalan lesz, keresi. Ha visszajön, örül, hiszen “helyreállt a rend”! Az anya nyújtja a védelmet, így elérhető volta, megbízhatósága alapvetően befolyásolja a gyermek érzéseit, elvárásait, védekezését, biztonságkereső viselkedését. Ezért akar az anya közelében lenni, s tiltakozik a szeparáció (elválás/elválasztás) ellen. Tapasztalatai alakítják ki felfogását (sémáját) önmagáról, a környező világról. Biztonságos kötődés esetén az anya megfelelő fizikai, lelki (pszichológiai) biztonságot nyújt. Viselkedése megbízható, fogékonyan reagál a gyerek érzéseire, így benne megerősödik, tartós lesz az önbizalom, a környezetébe vetett bizalom, s mindez későbbi kapcsolataira is kihat.
A bizonytalan kötődés viszont megnehezíti a gyermek életét. A serdülő-, fiatal felnőttkorban a megnyugtatás egyes funkcióit átveszik a baráti, a pár-kapcsolatok – írja Bowlby. Ha a szülő/gondozó viselkedése nem egyértelmű, ha ő, mint a „kötődési személy” nem mindig érhető el, nem lehet a feszültség feloldója, így végül maga okozza a gyerek frusztrálódását. A visszautasító, szorongó szülő gyermeke erős aggodalmat élhet meg, hajlamossá válhat a szorongásos zavarokra. Az ilyen gyermek nehezen távolodik el, nehéz megnyugtatni, tiltakozik az egyedüllét ellen, hiszen nem bízik anyjában. Elvárásai magasak, intenzíven próbál kötődni, s a kudarc legkisebb jelére haraggal reagál. Felnőtt korára labilis, bizonytalan lesz, a magáról kialakított kép negatív. Kapcsolataiban szorongó, olykor túlzóan ragaszkodó, “függővé” válik, ez pedig tovább fokozza aggodalmait. Ez a kötődési minta sok feszültséget hozhat az egyén érzelmi életében.
A nem biztonságos kötődésnek – vizsgálatok tanúsága szerint (Zachrisson, Skarderud, 2010) – szerepe lehet későbbi mentális problémák (pszichológiai zavarok, pszichiátriai kórok) kialakulásában. A bizonytalan kötődésre vezethető vissza a kamaszkori elkerülő viselkedés, a társas konfliktusok, érzelmi problémák léte (Bowlby, 1973). A szorongó módon kötődő személyek életében több a stressz, gyakoribb a szerhasználat, az öngyilkossági gondolatok előfordulása. Az ilyen egyének család-történetében, a kutatás jóval több gyermekbántalmazási esetet tár fel, nagyobb a válások gyakorisága. Jóval több esetben jellemző a depresszió, a „katasztrofizáció” – amikor a szorongó, félelemmel teli kötődésű személy értékelésében a negatívumok katasztrofálisak, a pozitívumok meg lényegtelenek, vagy nem is léteznek. Az ambivalens (“kétértelmű”) kötődésű egyén párkapcsolatában, amit különben sem hisz tartósnak, a heves fellángolást féltékenységi roham váltja. Ez a kötődési mintázat az élet több területén is folyamatos bizonytalanságérzetet okoz. A szorongó vagy ambivalens módon kötődő ember sokat kritizálja önmagát és kétségbe vonja saját értékeit. Az ilyen kapcsolati függőség tehát gyakran károsítja a mentális egészséget – írja Oliviera és Costa (2009), hangsúlyozva azt a megállapítást, hogy az anya-gyermek közötti kötődés minősége meghatározó jelentőségű az egyén testi-lelki egészsége szempontjából.
Fazekas Erzsébet
Forrás:
Ruth Newton: A biztonságos kötődés megalapozása
John Bowlby: A kötődéselmélet alapjai
Szalay Ágnes: Kötődés – Mindennapi pszichológia
Dr. Szalai Tamás Dömötör: Kötődés és testi-lelki egészség