Agresszív gyermek

Rúg, csíp, harap, mindenkibe beleköt, szinte keresi mindig, mindenütt a bajt? Agresszív gyerekek szinte minden közösségben vannak, kezelni őket pedig mind az óvodában, iskolában, mind otthon is nagyon nehéz. Ugyan van genetikai alapja is annak, ki hogyan közlekedik a világban, viselkedik társaival, de még ha a szülők nem is szeretnek, akarnak szembesülni ezzel, az igazi gyökerét bizony otthon kell keresnünk.

„Az újszülöttek világrajövetele rendszeresen ismétlődő barbár invázió” – fogalmaz szellemesen az amerikai szociológus Talcott Parsons. A gyermek megszületésekor a társadalom szabályait, normáit nem ismeri, érdekei érvényesítéséhez csak a legprimitívebb technikákat birtokolja.

„Bár kétségtelen rendelkezünk genetikailag öröklött, illetve a társadalmi-kulturális átörökítés során szerzett magatartásmódokkal, maga a viselkedés genetika is rávilágít arra, hogy az emberi faj rendkívül nyitott arra, hogy társas viszonyait a kultúra elsajátítása és megújítása révén alakítsa. A biológiai szükségletekkel rendelkező ember a tanulás útján szerzi meg a társas világban való eligazodáshoz nélkülözhetetlen ismereteket és technikákat, a társadalomhoz való viszonya a szocializáció folyamata során alakul ki. Vagyis maga az agresszió egy teljesen természetes, velünk született dolog, mondhatni minden gyermek úgy jön a világra, hogy ez benne van. Nincs olyan kicsi, aki ne ütött, csapott volna egyet oda, vagy fejezte volna ki indulatait fizikális formában. Viszont igaz az is, ha úgy közlekednénk felnőttként is a világban, már rég kirúgtak volna minket a munkahelyünkről, vagy kizártak volna minden emberi közösségből”—mondja dr. Vetró Ágnes pszichiáter. „A fejlődésünk része, hogy megtanuljuk ezeket kezelni, legyenek, szerezzünk eszközöket a problémák megoldásához, illetve az indulatok kezeléséhez. És bizony a család az, ahol ezt a gyerek elsajátíthatja, meghatározó, hogy ott mit hall, tanul és milyen mintákat lát. Ha a szülők ezt nem mutatják meg neki, akkor bizony ezek a ’barbár’ formák rögzülnek. A szocializáció folyamatának minden egyes mozzanata – a társadalmi világról való ismeretek átadása mellett – egyben értékátadási folyamat is. Azt gondolom, hogy az oktatás tartalma mellett legalább olyan fontos annak módja is. Nem lehet bizalomra nevelni örökös ellenőrzéssel, lehetetlen a toleranciára nevelés erőszakos módszerekkel. Fontos, hogy az agresszió nem a klasszikus viselkedészavar, az ugyanis egészen kicsi korban megjelenik, 8-10 éves korban jelentkező erőszakosság már annak a jele, hogy a gyereknek nincsenek jó mintái. Egyébként minél korábban kezdünk foglalkozni ezzel a jelenséggel, annál könnyebb a helyére tenni. A még elfogadható és a szociális normákat már átlépő indulatosság és agresszivitás között azonban nincs éles határ, és szinte nincs olyan társas helyzet és környezet, ahol a fokozott, már beavatkozást igénylő agresszivitás ne jelenne meg. A gyermekek agresszív viselkedésével való megküzdés során a szülők vagy a gyermekekkel foglalkozó szakemberek az intuícióikra kell, hogy hagyatkozzanak. Ennek nyilvánvaló kárvallottjai lesznek azok a felnőttek, akik tehetetlennek, kiszolgáltatottnak érzik magukat vagy akár meg is sérülnek ilyen helyzetekben, és azok a gyerekek, akikre az ilyen esetek miatt a környezet talán érthető, de mindenképpen negatív hatású megnyilvánulásokkal reagál. Így a legfőbb cél mindig az kell, hogy legyen, hogy a potenciális agresszív eseményt időben felismerjük, valamint lehetőség szerint elkerüljük”- folytatja a szakember, aki szerint nagyon sok, de leginkább a családból fakadó oka van az agressziónak, azt pedig nem szabad büntetéssel kezelni. „Egy gyerek életében sok olyan helyzet van, amivel nehezen, vagy egyáltalán nem tud megküzdeni segítség nélkül. Feszültséget hozhat a szülőkről való leválás, amikor túl nagy a kontroll felette, vagy hideg és erősen korlátozó az otthoni légkör, vagy otthon is ilyen a hangulat, ez a minta. Vagy csak nem tudja, hogyan illeszkedjen be, mondjuk egy közösség hierarchiájába. Fontos viszont, hogyha bármi ilyet tapasztalunk, persze, ha még nem veszélyes sem a gyermekünkre, sem a környezetére, akkor ne vegyük észre. Ne arra reagáljunk, ne büntessünk, hanem tereljük el a gyerek figyelmét és dicsérjük, ha valamilyen szituációban jól tud működni. Az agresszióra sokkal nagyobb esély van egy konfliktusoknak teret hagyó, a megfelelő konfliktuskezelést nem segítő környezetben. A legnagyobb veszélyt gyermek- és fiatal közösségekben az agresszió kialakulására azok a szituációk jelentik, amikor nincsen felnőtt felügyelet. Ilyen lehet a tornatermi öltöző, az iskolai udvar azon sarka, ahová a tanár nem lát el. Éppen ezért törekedni kell a felnőtt felügyelet megfelelő biztosítására. Azt is célszerű biztosítani, hogy olyan gyermekek és fiatalok, akik egymással konfliktusos helyzetben vannak, ne kerüljenek egymással kétszemélyes helyzetbe, a csoportbontásoknál erre érdemes odafigyelni. Különösen érvényes ez, ha olyan fiatal is jár a közösségbe, akinek a felnőtt által ismert nehézségei vannak az önérdek érvényesítéssel, önmaga megvédésével”—teszi még hozzá a szakember.

Fontos ilyenkor az agresszív állapot jeleinek korai felismerése:

Ha a fizikai agresszió veszélyével járó cselekmény van kialakulóban, annak mindig vannak korai jelei. Még a konkrét agresszív viselkedést megelőzően általában gyorsul a szívverés és a légzés ritmusa, az izmok megfeszülnek, az illető emelt hangon kezd beszélni, hangjának tónusa is megváltozik, reakciói szóban is hirtelenebbek, kiszámíthatatlanabbak lesznek.

Mit tegyen a felnőtt, ha ezt észleli?

• Minél korábbi kapcsolatteremtés, annak felismerése és kimondása, hogy érzékeljük a másik érzelmi állapotát (például „Látom, hogy dühös vagy!”). Érzelmi állapotának nyomon követése és hiteles visszajelzése.
• Amennyiben még lehetséges fontos annak megértése, hogy mi miatt lett dühös, és kezelése, például, ha az agresszivitás egy konfliktusos helyzetben alakul ki, akkor a másik fél bevonása, a konfliktus agresszió mentes rendezése, végig mediátori szerepben maradva.
• Figyelem-elterelés.
• Az agresszív gyermek elkülönítése társaitól, ezáltal a figyelmi fókusz, ami rá irányul, csökken. Ez legjobb, ha úgy történik, hogy felajánljuk a gyermeknek a lehetőséget, most menjen máshová, ahol kikerül a számára kényelmetlen helyzetből.
• Határozott, egyszerű és egyértelmű utasításokat adni, hogy mit tehet, és mit nem, annak elkerülésével, hogy ez provokációnak tűnjön.
• Amennyiben szükséges, másik felnőtt segítségét kérni, hiszen a fokozott felnőtt jelenlét, visszatartó ereje révén is segít a helyzet mérséklődésében. Nem lehet kellően hangsúlyozni, hogy a segítő felnőtt részéről is fontos a nyugodt, az indulatokkal szemben megértő, de határozott, kereteket adó viselkedés. Az is fontos, hogy az agitálódó gyermekkel való közvetlen verbális kommunikációba a segítő felnőttek ne avatkozzanak bele.

Forrás: http://www.hbcs.hu/uploads/jogszabaly/2954/fajlok/EMMI_iranyelve_agressziv.pdf