Az ivás, akár gyerekfejjel is már szinte természetes

Az alkoholfogyasztás egyre elterjedtebb a fiatalok körében, ráadásul egyre korábban kezdik el. A kutatásokban a 16 évesek 61 százalék vallotta magát rendszeres fogyasztónak Európában. Magyarországon a diákok 59 százaléka iszik, ráadásul sokat. A magyar fiatalok kevésbé szeretik a sört, több töményitalt és bort fogyasztanak. Európa diákjainak fele volt már részeg életében, és a kutatást megelőző hónapban legalább egyszer lerészegedett. A “nagyivás” – ami egymás után minimum öt ital legurítását jelenti – szintén elterjedt. Európában a fiatalok 43 százaléka, Magyarországon minden harmadik diák legalább egyszer ivott ekkora mennyiséget a felmérést megelőző hónapban.

A szakemberek hetente egyre több fiatal életét kell, hogy megmentsék, ráadásul már nem csak hétvégén és egyre durvább ötletekkel, kombinációkkal ütik ki magukat a fiatalok. „Bingedrinking”(1), vagyis a gyors, célzott lerészegedés divatos, a szakirodalom 5-8 egységnyi – 1,5-2,4 liter sör, egy liternél több bornak megfelelő – ital két órán belüli elfogyasztását sorolja ide, mely a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy óra alatt részegre isszák magukat. Ma már a 16 évesek tíz százaléka hetente egyszer, kétszer választja a lerészegedés új műfaját. Koktélpartik energiaitallal, illetve a „vodka szódásüvegben” találmányt ma már fölváltotta az „ír autósbomba”, ami egy liter jó erős ír sör, egy deci whiskeyvel keverve, egy húzásra. Ezek után csoda, hogy a fejlődő szervezet pillanatok alatt mondja föl a szolgálatot? Többnyire megijed a baráti társaság, számukra kijózanító, amikor a barátjuk elterül, se kép, se hang, semmire sem reagál. Gyomormosás, van, akit lélegeztetni is kell. Az élmény hiába életveszélyes, másnapra gyakran eltűnik. Fel sem mérik a veszélyét, hogy egyetlen hajszálon múlhat ilyenkor az életük. A 14-15 éves korosztályban jellemzően a lányok, míg a 16 éveseknél már a fiúk a nagyobb ivók, s talán fogalmuk sincs arról, hogy milyen veszélyes útra léptek. A fiatalok körében egyre inkább jellemző a szélsőséges alkoholfogyasztási formák (lerészegedés, nagyivás) elterjedése: az ESPAD vizsgálatok szerint 1999-ről 2011-re mintegy kétszeresére nőtt azoknak a 16 éves fiataloknak az aránya, akiknek részük volt a kérdezést megelőző 30 napban nagyivásban. Ez egyébként sokkal gyakoribb késő serdülőkorban és fiatal felnőttkorban, mint az életút későbbi szakaszaiban. A nemzetközi kutatások szerint az alkoholfogyasztás egyre inkább a hétvégi nagy ivászatok irányába tolódik, ez a tendencia itthon is megfigyelhető. A többnyire epizódszerű nagy berúgások művelői viszont egyre fiatalabbak. Angol kutatók már a nyolcévesek között is találtak nagyivókat, míg a 12–17 éves amerikai kamaszok két százaléka alkoholfüggőnek tekinthető. A magyar középiskolások negyede szintén rohamivónakzámít.

Dr. Koós Tamás, gyermek-és ifjúságpszichiátriai szakértő szerint ugyan nem tartunk még ott, ahol a britek, ahol a lányok már többet isznak, mint a fiúk, de a tendenciák ebbe az irányba haladnak.

„ Egyrészt egyre fiatalabb korra tevődik az alkohol kipróbálása, majd a rendszeres fogyasztása is. Ráadásul ’nedves kultúrában’ élünk, ahol lényegében a csapból is alkohol folyik, a világ legtermészetesebb dolga az ivás, egyfajta társadalmi elvárás. A kulturális és gasztronómiai hagyomány nem minősül rizikómagatartásnak. A mérsékelt bor- és sörfogyasztás mind inkább összekapcsolják, hogy kedvező hatással van a lelki és testi egészségre, a hangulatot kedvezően befolyásolása, javítja a keringési és kiválasztó rendszer működését, illetve azzal, hogy a szélsőséges alkoholfogyasztáshoz és a teljes absztinenciához képest kedvezőbb halálozási és morbiditási mutatókat eredményez. Ami pedig különösen aggasztó: a kiskamasz-ivászat társadalmi elfogadottsága egyre nagyobb. Sőt, már a gyermekkorban is kinézik azt, aki nem ezt teszi. A lerészegedés is divat, miközben egyáltalán nem számolnak a következményeivel. A kontrollvesztéssel, amikor akár a későbbi életüket befolyásoló dolgokat tesznek, vagy tesznek magatehetetlen állapotukban mások velük. És óriási hiba a gyermekeket, kamaszokat hibáztatni. Hiszen benne élnek egy olyan táradalomban, ahol minden arra buzdít, hogy igyunk. Ezt diktálják a reklámok, a környezet, ezzel adnak megoldást a belső problémákra, a szorongásra, a megfelelési kényszer adta stresszre. Az alkohol is egyfajta drog, csak sokkal veszélyesebb, mert sokkal elterjedtebb, jelenléte teljesen természetes”—mondja a szakember.

Az elfogadás azonban a pszichiáterek szerint veszélyes taktika. Az agyfejlődés csak 25 éves korra fejeződik be, ráadásul az agyféltekék érése eltérő sebességű. Míg az érzelmek átélését és a jutalmazási pályákat működtető limbikus rendszer már tinédzserkorban is kiválóan működik, addig a kockázatokat, ok-okozati összefüggéseket átlátó agykéreg fejlődése jóval lassabb. Így az érzelmek és az indulatok jóval nagyobb teret kapnak a döntéshozatalban. Ezt tovább erősíti a kamaszok belső bizonytalansága, az élménykeresés vágya és a szociális gátlások. Mindezt a kortárscsoport tovább hevítheti. Csakhogy minél korábban, minél többet iszik a kiskamasz, annál könnyebben válik alkoholfüggővé, és közben rohamosan pusztul az idegrendszere. A rohamivók ráadásul könnyen válnak bűncselekmények, balesetek áldozataivá. Különösen az utcai ivászat terjedése óta. A kockázati tényezők között a kevés zsebpénz éppúgy megtalálható, mint a nagy családi jövedelem, a rossz szociális klíma mellett az átlag feletti szocioökonómiai helyzet. A szülői tiltás mit sem ér. A közös étkezések annál többet. A kutatások szerint minél többet étkezik együtt a család, annál kisebb a valószínűsége az alkoholfüggőség kialakulásának. Feltéve, hogy nem alkoholbetegek maguk a szülők is.

És mit tehet a szülő?

  1. Vegye észre, ha baj van. Ha a gyermek másnapos, amit érezni a leheletén, a viselkedésén. Ha rendszeresen iszik, akkor a tanulmányi eredménye romlik, a társasága kicserélődik, vannak árulkodó jelek.
  2. Magyarázza el, hogy milyen veszélyei vannak annak, ha úgy lerészegedik, hogy tudatában sincs a tetteinek. Minek teszi ki saját magát és hogyan bánthatja meg a környezetét.
  3. Nemcsak úgy lehet ellazulni, jól lenni, ha leissza magát, ehhez viszont kell a hitelesség és a példamutatás, aminek nyilván nem tesz jót, ha már a családi ebédnek is szerves része az italozás.
  4. Tudassuk, hogy vannak olyan elvárások, amiknek meg kell felelni, ha baj van, kérjen segítséget

Ha új társasága van, kérdezzünk felőlük érdeklődéssel.

1 rohamivás/nagyivás

Hasonló cikkek...