„Más” vagyok – mit tegyek? ’Coming out’
’Coming out’ a ma már közismert kifejezés, amikor valaki felvállalja másságát. Ez nyilván felnőtt, ennek következményeivel számoló, tudatos ember lépése, persze nagyon sok fiatal is megteszi ezt a lépést. És mi történik velük? Akik érzik, látják, hogy náluk valami másként működik a párkapcsolatok terén?
Léteznek meleg, leszbikus, transznemű gyerekek. És olyanok is, akik még nem tudják pontosan meghatározni a szexuális hovatartozásukat. Sorsuk legtöbbször a némaság, a szorongás, a magány, a kirekesztés és gyakran a bántalmazás. És ezt a sorsot nem ők választották. Hogy az emberek mekkora hányada más ezen a téren, vagy mekkora hányadának volt szexuális tapasztalata azonos neműekkel, csak becsülni lehet. A felmérések alapján, arányuk a lakosság tíz százaléka körül van a nyugati társadalmakban. Egyes szakértők szerint ennél több mások szerint ennél valamivel kevesebb. A felmérések pontosságát nehezíti, hogy közülük sokan nem vállalják fel a nemi irányultságukat. Ennek egyik feltételezett oka a pszichológusok és jogvédő aktivisták véleménye szerint jellemzően a homofóbia és heteroszexista diszkrimináció.
„A gyerekkori másság általában fel sem merül Magyarországon. Szinte ismeretlen fogalom az, hogy lennének LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer, vagyis a megszokottól eltérő szexualitású) gyerekek. Vagy egyáltalán, hogy 18 éves kora előtt bárki tisztában lenne a szexuális orientációjával. Az ilyen gyerekek teljesen láthatatlanok a magyar rendszerben – a szüleik pedig tökéletesen magukra hagyva próbálnak megbirkózni a helyzetükkel”—fogalmazott dr. Gyurkó Szilvia a gyermekjogok egyik legelismertebb hazai szakértője, továbbá a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítója és vezetője a WMN.hu-n megjelent írásában.
„Életkor szempontjából változó, vannak, akik már gyerekként tudják és vannak, akik csak felnőttként bújnak elő. Kamaszoknál talán a leghangsúlyosabb ez a kérdés, hiszen ők vannak az identitás keresés szakaszában. A társadalom egyre nyitottabb, de sajnos a jelenlegi közhangulat még mindig nem az elfogadásról szól elsősorban”—mondja Bálint Eszter a Magyarország legnagyobb és legrégibb jelenleg is működő Héttér Társaság LMBTQI civil szervezet Lelki Egészség Programjának vezetője. Szerinte nincs recept arra, hogy miből látszik, hogy a gyerek a saját neméhez vonzódik. Persze vannak a klasszikus sztereotípiák, hogy ha ’lányos’, ’fiús’ dolgokat csinál, de ezek nem jelentik egyenesen azt, hogy valaki homo-, biszexuális, vagy transznemű. Az a fontos, hogy azt észrevegyék, ha baj van. Sok más szexuális irányultságú és nemi identitású fiatal tapasztal meg depresszív tüneteket, mert félnek a kirekesztéstől, elutasítástól illetve, hogy ők maguk sem tudják elfogadni, hogy melegek, mindez sok belső feszültséget kelt, aminek lehetnek komoly negatív következményei. A heteroszexualitás nem merev határokkal rendelkező kategóriák. Ha felmerül valakiben a kétség, érdemes átgondolni, hogy milyen vonzalomról is van szó, csak ragaszkodunk valakihez, közel érezzük magunkhoz, szexuális vonzalmat is érzünk iránta? Néha nehéz a sokféle érzést elkülöníteni, barátságot, szerelmet, kötödést, szexuális vonzalmat. Természetes a kísérletezés. A szexuális orientáció valamennyire változhat az idő során, ahogy egyre jobban kezdik a fiatalok megismerni magukat”—folytatja a pszichológus, aki szerint érdemes átgondolni, hogy ki az, akinek elő lehet bújni. „Fontos, hogy a család és a közeli barátok tudjanak erről, mert a titkolózás és rejtőzködés hosszú távon nem jó. Sok csoport és közösség működik, ahova lehet csatlakozni és ismerkedni az LMBTQI közösségen belül. Érdemes előre átgondolni, hogy pontosan mit és hogy szeretnénk elmondani. Ez egy nehéz folyamat, szükség van hozzá bizalomra. Sokszor megjelenik a félelem és szorongás az elutasítás miatt. Az előbújás nem egyszeri alkalom, hanem egy folyamat, új közösségekben új embereknek mindig újra és újra meg kell nyílni. Lehet, hogy más LMBTQI emberek tudnak segíteni, ha kétségeink vannak. Annak mondjuk el először, akiben teljesen megbízunk és tudjuk, hogy támogatni fog, legyen az az egyik szülő, egy barát, egy tanár, a pszichológus, vagy egy csoport, ahol ezt meg tudjuk osztani. És mit kezdjünk az elutasítással, kirekesztéssel? Próbáljuk meg megtalálni a támogató közeget, ahol elfogadnak, és ahol biztonságban érezzük magunkat. Ha zaklatás vagy bántalmazás ér, arról szóljunk egy olyan felnőttnek, akiben megbízunk, jelentsük az esetet, kérjünk segítséget. Ha újabb közösségekbe kerülünk, akkor újra és újra elő kell bújnunk. Lehet, hogy dolgozni kell az önelfogadásunkon is. Sajnos lehet, hogy fogunk találkozni sztereotípiákkal, előítéletekkel, de sok olyan hely van, ahova lehet segítségért, támogatásért fordulni. A szexuális orientáció csak egy aspektusa az életnek, ugyanúgy vegyél részt továbbra is olyan dolgokban, amik érdekelnek, és amelyek örömet okoznak”—ad tanácsokat Bálint Eszter.
Hol kaphatsz segítséget?