Mesében az egész világ Miért fontos az óvodás gyermekek számára a mese?

Miért fontos az óvodás gyermekek számára a mese? A gyermekek kiegyensúlyozott, boldog felnőtté nevelésének egyik legfontosabb eszköze a mese. „A meseélmény gazdagítja a gyermeki személyiséget, formálja az esztétikai, erkölcsi érzelmeket, fejleszti az értelmi képességeket, kibontakoztatja a gyermeki világképet és az anyanyelvi-kommunikációs képességeket.” (http://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.php?id=161)

Az óvónők tapasztalata szerint élénkebb fantáziával, jobb rajzkészséggel rendelkeznek azok a gyermekek, akik minden nap hallanak mesét, mint azok, akiknek nem mesélnek. Vekerdy Tamás (1935-2019) pszichológus szerint az iskolába lépéskor a minden nap mesét hallgató gyerekeknek az anyanyelvi fejlettsége másfél évvel előzheti meg a kortársaikét. Ezért minden szülőnek érdemes megszívlelnie a szakember tanácsát: „Iskolára akarod előkészíteni a gyerekedet? Egyrészt: ne tedd! Másrészt: mesélj neki! Ez a legjobb előkészítés.” (Vekerdy Tamás: Kisgyerekek, óvodások – Central Médiacsoport, Budapest, 2016)

Természetesen ez a megállapítás nem vonatkozik azokra a gyermekekre, akiknek iskolai készségproblémák, illetve bármilyen mentális eltérés miatt fejlesztést, illetve előkészítést javasolnak a szakemberek.

Hogyan meséljünk?

Korunkban a gyermekek szinte a születésüktől fogva, de egyéves koruktól már biztosan képi világban nőnek fel. A családok életében egyre inkább előtérbe kerül az elektronikus médiafogyasztás, ami átrendezi a napi életritmusukat, miközben háttérbe szorul a mesemondás és meseolvasás. El kell fogadnunk, hogy a multimédia a mindennapi életünk részévé vált. Nincs semmi baj azzal, ha az édesanya megengedi a gyermeknek, hogy megnézzen egy mesét a tévében, amíg ő megfőzi a vacsorát. Természetesen ebben meg kell találni a megfelelő mértéket, és fontos, hogy a gyermek minden este kapja meg a saját meséjét. A televízióban, okos eszközökön, számítógépen látott mesékhez a gyermekek kész képet kapnak, ezért egyre nehezebb számukra a saját belső képek megalkotása. Holott ahhoz, hogy konstruktív felnőtté váljanak, arra van szükségük, hogy a saját belső képeiket ki tudják alakítani, majd a külvilág felé ki is tudják vetítetni, végül megvalósítani. Még a legszebben illusztrált mesekönyv is valamelyest befolyásolja a gyermeki gondolkodást. Ezért egyre inkább megnő a jelentősége az ún. élő mesének, ami lehet fejből mondott, vagy könyvből felolvasott mese is. Ha mesekönyvből olvasunk mesét, ügyeljünk arra, hogy eközben ne nézegessük közösen a gyermekkel a könyvben található illusztrációkat! Egy-egy új mese bevezetése során nagyon fontos, hogy a gyermek a szavak, a mesélő hangja, gesztikulációja és mimikája alapján képzelje maga elé a mesét, és csak akkor tekintse meg a könyvben található képeket, amikor már jól megismerte a történetet. Gondoljunk bele: szinte törvényszerű, hogy egy-egy regény elolvasását követően a filmadaptáció megtekintése csalódást jelent nekünk, felnőtteknek. Ennek oka az, hogy a könyvben olvasottak alapján megalkotott víziónk egész bizonyosan gazdagabb, mint a filmvásznon látható képek sorozata.

Mit meséljünk?

A gyermeki lét egyik legalapvetőbb forrása a mese, amely soha nem avul el. Legfontosabbak a népmesék, mert tartalmaznak mindent, amit egy gyermek megtanulhat a világról. A népmesében a gyermek találkozhat az összes emberi archetípussal – még az állatmesékben is, hiszen az állatszereplők emberi tulajdonságokkal felruházottak. A népmese feszültséget okoz, de fel is oldja azt, mindig pozitív a végkicsengése. „A népmesék sokszínű lehetőséget kínálnak a pedagógiai gyakorlatban a teljes személyiség fejlesztésére. Holisztikus eszközként segítik a pedagógiai munkát. Olyan tudást közvetítenek, amelyek nemcsak az élet minőségét, de a kultúrába való belenevelődést, az identitást és a szocializációt is erősen meghatározzák.” (http://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.php?id=161)

Azt, hogy milyen mesét válasszunk gyermekünknek, alapvetően, de nem kizárólagos módon meghatározza a gyermek életkora. A 3-4 éves gyermekek számára ajánlottak az egyszerű szerkesztésű, ismétlődő szövegrészeket tartalmazó ún. láncmesék (pl. A kóró és a kismadár, Kesztyűmese) és mondókamesék (pl. Volt egyszer egy ember, szakálla volt kender…), a közvetlen környezetüket és az állatvilágot megelevenítő mesék (pl. A kiskakas gyémánt félkrajcárja). A 4-5 éves gyermekeknek kibővül az érdeklődési köre, erősödik a figyelemkoncentrációja, kialakul a szándékos emlékezete. Ennek megfelelően már a terjedelmesebb mesék, novellisztikus történetek, egyszerűbb tündérmesék is lekötik őket (pl.: Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj). Az 5-7 éves gyermekeknek egyre bővülnek az ismeretei, gondolkodásuk elvontabbá válik, képzeletük tovább fejlődik. Ebben az életkorban a cselekményes, novellisztikus mesék és a szövevényes tündérmesék nyújthatnak maradandó élményt számukra (pl. Az igazmondó juhász). Mindezek figyelembe vétele mellett fontos leszögezni, hogy az életkori sajátosságok nagy különbséget mutatnak az egyes gyermekek között. Ezért nagyon kell ismernünk a gyermekünket ahhoz, hogy tudjuk, mikor és mit meséljünk neki. Van olyan gyermek, akit már négyévesen lekötnek a tündérmesék, holott azokat a 6-7 éves korú gyermekeknek ajánlják. Ellenben előfordulhat, hogy a hétéves gyermeknek még az egyszerű láncmese sem okoz örömet a saját belső képek hiánya miatt, ugyanakkor akár egy kétéves gyermek is túl lehet a láncmeséken. Ahhoz, hogy megmozgassuk a gyermek fantáziáját, mindig egy kicsit előre kell lépni a mesék világában, igazodva ahhoz a szinthez, ahol a gyermek éppen tart.

Mondjon mesét a gyermek is!

Nagyon fontos, hogy ne csak mi meséljünk a gyermeknek, hanem engedjük őt is mesélni. A maga kitalálta mesék segítenek az élményei feldolgozásában, és fontos támpontot adnak a szülőknek abban, hogy megismerjék a gyermekük lelki világát. A kisgyermek meséi elárulják, hogy milyen kérdések foglalkoztatják, esetleg mitől szorong. Ha odafigyelünk arra, amit mesél, könnyebben ki tudjuk szűrni, hogy milyen segítségre van szüksége, és mi az, ami boldoggá teszi.

A mese rítusa

Célszerű úgy megszervezni a család esti programját, hogy a mese köré alakítsunk ki egyfajta rítust. Ezzel megadjuk azt a körbeölelő biztonságot, amire este, lefekvéskor igen nagy szüksége van a gyermeknek. Ezért az esti rítus a napirend egyik legfontosabb eleme. Bele kell, hogy tartozzon ebbe az, hogy mesélünk, és a gyermek mesél nekünk. Egy-egy mesét mindaddig újra kell mesélni, amíg a gyermek azt meg nem unja, tudniillik a mese újból és újból történő meghallgatása során dolgozza fel a gyermek a hallottakat. Amikor összeállt a fejében, érzi és érti a történetet, túljut rajta, és örömmel fogadja a következő mesét. Előfordulhat az is, hogy már átlép egy mesén, egy bizonyos idő elteltével mégis újra kéri, visszatér ugyanahhoz a meséhez, mert a megszokás, a hagyomány támaszt, biztonságot nyújt neki. Ez az oka annak a sokszor megtapasztalt jelenségnek, hogy ugyanazt a mesét szó szerint követeli tőlünk a gyermek, nem engedi, hogy kihagyjunk belőle bizonyos részeket, sőt, még egy betűvel sem térhetünk el tőle. Ezért fontos az is, hogy mind a mesélésnek, mind az esti elköszönésnek legyen meg a megszokott rítusa.

Források:

(http://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.php?id=161)

Vekerdy Tamás: Kisgyerekek, óvodások – Central Médiacsoport, Budapest, 2016