Hogyan óvhatjuk meg gyermekeink lelki egészségét?
Nem könnyű elfogadni, hogy gond adódik a gyermekünk viselkedésével, és nem egyszerű megtenni az első lépést, azaz szakember elé tárni a problémát. Érdekes módon ugyanez a gondolat kevésbé, vagy egyáltalán nem fordul meg a legtöbb szülő fejében, ha gyermekének valamilyen testi betegség miatt van orvosi kezelésre szüksége. Ennek oka az a napjainkban még mindig megfigyelhető társadalmi megbélyegezettség, amely a pszichés betegségeket kíséri. Ezért gyakran előfordul, hogy a szülők a végsőkig „rejtegetik” gyermekük lelki problémáját, még az iskolában vele foglalkozó pedagógussal – például az osztályfőnökével – sem szívesen osztják azt meg, és csak akkor fordulnak segítségért, amikor tarthatatlanná válik a helyzet. Holott minél tovább halogatjuk a dolgot, annál több probléma fog rárakódni az eredeti pszichés zavarra, és annál bonyolultabb, hosszadalmasabb lesz a feloldása. Ennek az ellenkezője is igaz: minél korábban szakemberhez kísérjük a gyermekünket, minél gyorsabban felismerésre kerül a lelki problémája, annál nagyobb a valószínűsége, hogy eredményes lesz a kezelés és a gyermek visszanyerheti a lelki egyensúlyát.
Gyakoribb, mint gondolná!
Amikor az ember kénytelen megtapasztalni, hogy valami „nincs rendben” a gyermeke viselkedésével, kezdetben abban bízik, hogy a gond majd „elmúlik magától”. Sajnos ez általában nem következik be, ráadásul az elodázott problémamegoldás a szülőből bizonytalanságot és szorongást válthat ki. A másik ok, amiért nem fordulunk rögtön szakemberhez, a már említett társadalmi stigma: valamiért úgy érezzük, gyermekünk kirekesztetté válhat, ha kitudódik, hogy bekerült a gyermekpszichiátriai ellátórendszerbe. Pedig nem is gondolnánk, hogy mennyire gyakori jelenségről van szó. Fontos tisztában lenni azzal, hogy bárkinek lehet pszichés problémája, lelki krízis még a „legjobb” családokban is előfordulhat. Ezt igazolják a statisztikák is: „A nemzetközi vizsgálatok szerint a fogyasztói társadalmakban a gyermek- és serdülőkorúak egyötöde küzd fejlődési, érzelmi vagy viselkedési problémákkal, és tízből egynél mentális betegség diagnosztizálható.” („Gyermek- és ifjúságpszichiátria: befektetés a jövőbe – Interjú Dr. Pászthy Bea egyetemi docenssel” IME Interdiszciplináris Magyar Egészségügy, Pszichiátriai különszám 4. o. 2019. január)
Mit rontottam el?
A szülők hajlamosak önmagukat okolni gyermekük mentális problémájának kialakulásáért. Első gondolatuk, hogy bizonyára ők rontottak el valamit a nevelés során, és önmagukban keresik a hibát. Pedig számos olyan, a gyermekkorban induló pszichiátriai betegség van, amelynek hátterében valamilyen gén-környezeti kölcsönhatás húzódik meg. Ilyenek például az idegrendszer fejlődési zavarai, közöttük a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (angolul attention deficit hiperactivity disorder, ADHD), valamint az autizmus spektrumzavar, amelyek genetikusan meghatározottak, és nem a helytelen nevelésből fakadnak. Ugyanakkor napjainkban vitathatatlanul egyre nagyobb azon gyermekek száma, akik valóban olyan környezetben élnek, amely hajlamosíthatja őket valamilyen mentális betegség kialakulására. Nyomot hagyhat a gyermekek lelkében a családon belül, vagy az iskolában történő érzelmi illetve fizikai bántalmazásuk, a szegénység, de még a helytelen médiafogyasztási szokások is. Mindez önpusztító magatartáshoz – droghasználathoz, alkoholfogyasztáshoz, dohányzáshoz, internetfüggőséghez, agresszív viselkedéshez, kriminalitáshoz – vezethet. Ahogy mondani szoktuk, minden mindennel összefügg: „A testi és lelki betegségek kialakulását, lefolyását, a kórjóslatot és a teendőket szinte minden esetben az örökletes, az életkori, a testi, a környezeti, a lélektani, a magatartásbeli és a személyiségfejlődési tényezők együttese és komplex kölcsönhatása határozza meg. („Gyermek- és ifjúságpszichiátria: befektetés a jövőbe – Interjú Dr. Pászthy Bea egyetemi docenssel” IME Interdiszciplináris Magyar Egészségügy, Pszichiátriai különszám 4. o. 2019. január)
Miért fontos a korai felismerés?
Azáltal, hogy gyermekünk pszichés problémájával idejekorán szakemberhez fordulunk, és a korai felismerést megfelelő szakellátás követi, számos későbbi, felnőttkori pszichiátriai betegségtől óvhatjuk meg gyermekünket. Miért? „… a felnőttkori pszichiátriai betegségek közel 70 százaléka gyermekkorban kezdődik, vagy már akkor mutat tüneteket.” („Gyermek- és ifjúságpszichiátria: befektetés a jövőbe – Interjú Dr. Pászthy Bea egyetemi docenssel” IME Interdiszciplináris Magyar Egészségügy, Pszichiátriai különszám 4. o. 2019. január) Nem beszélve az elképzelt, illetve megkísérelt és befejezett öngyilkosságról, ugyanis a szuicid viselkedést mutató serdülők 90 százalékánál legalább egy, általában kezeletlen pszichiátriai betegség mutatható ki. A depresszióra – amelyben a 12-17 évesek 5-7 százaléka, a 18 évesek 9 százaléka szenved –, amennyiben kezeletlen marad, igen gyakran rakódik rá egyéb probléma (például szerhasználat), ami még súlyosabb kimenetelhez vezethet, és tovább rontja az érintett tinédzserek életminőségét.
Gyermekünk testi-lelki jólléte
Minden szülő elsődleges törekvése, hogy gyermekét boldognak lássa, és ezért igyekszik biztosítani minden feltételt, ami az egészséges fejlődéséhez szükséges. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1986-ban kiadott Ottawai Chartája szerint: „Az egészség nem csupán a betegség hiánya, hanem a testi, szellemi és szociális jól-lét állapota”. Ennek megteremtése elsősorban rajtunk, szülőkön múlik, és erre kell gondolnunk akkor is, ha valami megtörni látszik gyermekünk testi-lelki egyensúlyában. Ilyenkor be kell, hogy lássuk, és meg kell értetnünk gyermekünkkel is, hogy bizonyos problémákat nem tudunk egyedül megoldani, és ebben a helyzetben nem „ciki” szakemberhez fordulni. Akkor teszünk jót a gyermekünkkel, ha nem söpörjük szőnyeg alá a gondokat, de nem is nagyítjuk azokat fel. A szülő és gyermeke közti bizalom alapja az őszinteség. Ne csak mi várjuk el a gyermekünktől, hogy őszintén beszéljen velünk, hanem mi is tárjuk fel előtte, ha nem tudjuk a megoldást egy adott problémára. Ha ezt nyíltan megbeszéljük vele, ugyanakkor biztosítjuk arról, hogy értő szakember fog vele foglalkozni a gyermekpszichiátriai ellátás során, kevésbé fog ellenkezni, és nagyobb hajlandóságot fog mutatni aziránt, hogy megnyíljon egy számára idegen szakembernek. A találgatásokat és az aggodalmakat eloszlathatja a gyermekpszichiáter, s még ha fény is derül arra, hogy gyermekünk valóban mentális betegségben szenved, abban bízva kísérhetjük őt végig az úton, hogy a számára megfelelő terápia a gyógyulásához fog vezetni.
Forrás:
„Gyermek- és ifjúságpszichiátria: befektetés a jövőbe – Interjú Dr. Pászthy Bea egyetemi docenssel” (IME Interdiszciplináris Magyar Egészségügy, Pszichiátriai különszám 2019. január)
„ADHD: Kihívás az egyén és a társadalom számára is” – Interjú Prof. Dr. Balázs Judittal (IME Interdiszciplináris Magyar Egészségügy 2019. április)