Nem eszik a gyermekem az óvodában
A kisfiam gyakorlatilag nem eszik semmit az oviban, panaszolja egy édesanya. Kiderül, hogy a gyermeke a bölcsiben sem evett, s eltelt jó fél év, amikor is egy jó étvágyú barátja lett, és mellé ültették. Onnantól kezdve megszűnt az evésgond. Az oviban azonban új körülmények várták a kisfiút, és hiába, hogy látszatra megszokta az új helyet, nem hajlandó enni, és a szülő naponta hallgatja az óvónőktől, hogy ma sem evett a gyermeke.
Sok szülő számára ismerős ez a helyzet, amely elég gyakori jelenség a gyerekeknél az óvodai beszoktatás idején. Hogy mi állhat az étel visszautasításának hátterében, és mit tehet a szülő – ezt igyekszünk megvilágítani az alábbiakban.
Az óvoda az első olyan közösségi színtér a gyermek életében a családján kívül, ahová be kell illeszkednie, ahol új követelményeknek kell eleget tennie, ismeretlen kortársaival kell együttműködnie. Mondhatni, az első igazi megpróbáltatás a családból kikerülve, hiszen hosszabb időre (számára esetleg végtelenül hosszú időre) el kell szakadnia szüleitől, ami fájdalmas számára, így nem csoda, ha sírással és egyéb módon tiltakozik az ellen, hogy az óvodában hagyják. Ha az első napokban nincs is akkora gond, előfordul, hogy később fejt ki ellenállást, amikor rájön, hogy neki rendszeresen oda kell járnia. Az addigi életéhez képest egy teljesen új környezethez kell alkalmazkodnia, új szokásokkal, más napirenddel. Ha felnőttként belegondolunk ebbe, tudhatjuk, hogy ez egyáltalán nem könnyű helyzet, mint ahogy az sem, miként találja meg a gyermek a csoportban a saját helyét.
Ebben a nem szükségszerűen, de általában nehézségekkel járó beszoktatási időszakban előfordul, hogy a gyermek visszautasítja az ételt, sőt, esetleg a folyadékot is. Az elutasítással jelzi, hogy nehezen válik el a szülőjétől, nem érzi magát biztonságban, ezért nem érzi jól magát az óvodában, szorong az új és szokatlan helyzetben. Ha egyébként otthon is gyakorta problémái adódnak az evéssel, s ezzel fel tudja hívni magára a szülei figyelmét, akkor eszközként használhatja az étel visszautasítását a közösségben is, szintén azért, hogy ráirányuljon a figyelem.
Ilyenkor semmiképpen nem szabad az ételt erőltetni, különféle módon zsarolni a gyermeket, például azzal, hogy nem kapja meg a kedvenc játékát, vagy nem mehet játszani, amíg meg nem eszi az elé rakott ételt. Az óvónők gyakran tapasztalják, hogy sokszor már a szülő megnyugtatásával eredményt érnek a gyermek problémájának kezelésében. További tanácsokkal is szolgálnak:
„Szülőként, ha bírjuk lelki erővel, ne tömjük a gyereket. Óvónőként pedig ne teljesítsük a szülő kérését, hogy diktáljunk bele valamennyit. Ne mi határozzuk meg, hogy mennyit kell ennie. Pusztán azért, mert nem üres a tányér, még jól lakhatott a gyermek. Felnőttszemmel lehet, hogy kevésnek tűnik, de a gyerek gyomrának éppen elegendő.
Két főétkezés között nagy segítség lehet az óvodákban jól bevált gyakorlat: gyümölcs tízóraira.
Előfordul olyan, hogy a gyerek valamit nem szeret, és ehhez joga is van. Ettől még lehet kiegyensúlyozott a táplálkozása. Engedjük meg, hogy saját ízlése legyen!
Ha a gyerek az otthoni tapasztalatai miatt már az étkezés kezdetekor feszült, pedagógusként ne gerjesszük tovább a feszültséget. Nyújtsunk neki egy másik mintát!
A ’rossz evő’ gyerekeknél ne legyen központi téma az evés. Semmiképpen ne erőltessük azt. Ha ebédidő van, jelezzük, hogy jöjjön enni, rakjuk elé az ételt, de ha nem eszik, sebaj, majd uzsonnázik. Éhen nem fog halni!
Hasonló a helyzet a gyümölcsöt vagy zöldséget kerülő gyerekeknél. A tízórai során hadd döntse el szabadon, vesz-e a tálról gyümölcsöt, vagy sem. Ugyanakkor a csoporthatás sok esetben segít abban, hogy idővel ő is elfogadja az ételt.” (1)
Egészséges gyermek esetében az étel visszautasítása miatt nem kell nagyobb hangsúlyt helyezni erre a kérdésre otthon dr. Vekerdy Tamás gyermekpszichológus szerint, aki úgy véli: „Ahol aggódva foglalkoznak azzal, hogy mennyit evett vagy nem evett a gyerek, ott előbb-utóbb valóban evészavar áll elő.” (2) Semmit nem szabad erőltetni, s ez a legfontosabb a gyermekpszichológus szerint. „Persze olyan is van, hogy az óvodás gyerek ’nem evéssel’ büntet azért, mert otthagyta őt az anyukája az óvodában. Ebből ne csináljunk drámát, de azért igyekezzünk az együtt töltött időben folyamatosan biztosítani őt arról, hogy szeretjük, s biztonságban érezheti magát akkor is, ha mi nem vagyunk mellette, mert mindig megyünk érte… És még egy dolog: akkor teszünk otthon is jót a gyerekünkkel, ha legalább a vacsorát úgy fogyasztjuk el, hogy együtt körül üljük az asztalt, s evés közben kedélyesen elbeszélgetünk a nap történéseiről vele. Ebben is utánzónkká válik ugyanis a gyerek. A jóízű, oldott hangulatú, közös étkezések jelentősége óriási.” (3)
A beszoktatás időszaka általában néhány hét, de akár elnyúlhat fél évig is, ám nem biztos, hogy a szorongás elmúlik a gyermeknél, s továbbra is gond jelentkezik az étkezéseknél. Ilyen, egyébként szerencsére ritka esetekben, már komolyabb problémák állhatnak a háttérben, valamilyen trauma érhette a gyermeket, de akár a gyermekkori depresszió kísérőtünete is lehet. Nagyon elhúzódó esetekben a szakemberek révén az okokat kell feltárni és megszüntetni. Előfordulhat, hogy valamilyen betegség miatt utasítja el a gyermek az ételt, ezért mindenképpen fontos, hogy az óvónő és a szülő konzultáljon gyerekorvossal, hogy megtörténhessen a kivizsgálás. Amennyiben az étel elutasítása hónapokon keresztül tart, és a hátterében nincsen egészségügyi probléma, érdemes pszichológushoz fordulnia a családnak.
Forrás:
1 Óvónők kincsestára – Az étel visszautasítása az óvodában
2 Nebehaj Tímea: Kisgyermekes szülők figyelmébe – Interjú dr. Vekerdy Tamással
3 Nebehaj Tímea: Kisgyermekes szülők figyelmébe – Interjú dr. Vekerdy Tamással
Felhasznált irodalom:
Óvónők kincsestára – Az étel visszautasítása az óvodában
Nebehaj Tímea: Kisgyermekes szülők figyelmébe – Interjú dr. Vekerdy Tamással
Beszoktatás: a második hét és ami utána van