Nem zsarnok a gyermek – csak dackorszakban van
Meglehetősen közismert az interneten széles körben terjedő kis videó, amely vicces megoldást kínál a boltban hisztiző, követelőző gyermek leszerelésére. A kisfiú fülsüketítően visítozik a boltban, a földön fetrengve követeli a csokit a mamájától, majd – hoppá! – az anyuka vágja földhöz magát, és utánozni kezdi a gyermekét. Nagy a döbbenet a másik oldalon, abba is marad a hiszti. Hogy meddig, az már nem derül ki, de jót mosolyoghatunk az egészen, a megszeppent kisfiún, a mókás anyukán. A valóságban azonban a szülők nyilván másképp élik meg a nehéz, idegtépő pillanatokat, különösen, ha mindez szemtanúk előtt zajlik. Van, aki majd elsüllyed szégyenében, csitítgatni próbálja a gyermekét, más türelmetlenül igyekszik rendre utasítani, de ezzel még inkább olajat önt a tűzre, s még fokozza a gyermeke ellenállását – a kirohanások szemlélői pedig hol együttérzően, hol értetlenül nézik végig az eseményeket.
Mielőtt néhány – sohasem általánosan bevált, de mégis – hasznos praktikát ajánlanánk, érdemes tisztáznunk, mi is a dackorszak, mitől válik az addig szófogadó gyermek zokogós, üvöltözős kis méregzsákká.
Először is szögezzük le: teljesen normális életkori sajátosság a három- és ötéves kor közötti gyermekeknél. Fejlődik a személyiségük, saját akaratuk van, harcolnak az autonómiájukért, úgy akarnak tevékenykedni, mint a szüleik, nagyobb testvérük. Ez egy fontos fejlődési szakasz, de nem jelenti azt, hogy zsarnok, elviselhetetlen felnőttek lesznek, mert csak átmeneti az állapot. Az életkori behatárolás nem szentírás, hiszen korábban is jelentkezhet, akár másfél, kétéves korban. Egy biztos: nem tart örökké.
Egy dackorszakában lévő gyermek ezer apró „trükköt” tud, amivel alaposan képes próbára tenni a szülők türelmét. Megmakacsolja magát, egy lépést nem hajlandó tenni, duzzog, mert valamit nem ő csinálhatott meg, vagy nem úgy történt, ahogy ő akarta. Nem ő nyomhatta meg a lift gombját, mert a szülő most valamilyen okból nem tudta felemelni, nem azt a ruhát akarja felvenni, amit előkészített neki a mamája, hanem a régi, viselteset. „Ezek azok a küzdelmek, amelyeket nem érdemes elkezdeni dr. Vekerdy Tamás pszichológus szerint. – Hagyjuk békén őket ezzel! Először is a gyerekek általában ókonzervatívok, ragaszkodnak a szokásaikhoz, ruháikhoz. Vegye fel nyugodtan a kinyúlt pulóverét. Ha békén hagyjuk, ha egyáltalán nem hozzuk szóba a dolgot, ő fogja elővenni valamelyik új pulóverét egy idő után. Mert azért kíváncsi is.” (1)
Vekerdy Tamás szerint ne mondjuk neki, hogy ne rugdosd a kavicsot, mert nem tudok neked minden két hétben új cipőt venni… Igenis rugdosnia kell azt a kavicsot, a kisgyerek egy örökmozgó, normális kisgyerek a nap végére mocskos és szakadt. Ha ebben és ehhez hasonló dolgokban – ne guggolj le, ne ülj le, ne mássz fel, stb – akarunk neki korlátokat állítani, bizony hiba. Örök küzdelem, állítja a pszichológus. Azt javasolja: „Ezer dologban engedjünk nekik, különösen a dackorszakban, de természetesen van néhány dolog, amiben nem szabad: például mínusz 20 fokban nem lehet a kedvenc saruban az óvodába menni, akkor bakancs kell. Kevés dolog legyen, amihez ragaszkodjunk, de ahhoz nagyon! Ilyen például a lefekvés ideje, a napi ritmus és az is, hogy mikor eszünk.” (2)
Bár a fontos dolgokban mindig a szülőnek kell döntenie, ám meghagyhatja a gyermeke számára a döntés egyfajta illúzióját: például hogy két kint hordható pulóvere közül melyik színűt szeretné felvenni, azt rá lehet bízni. Ez egyébként hasznos módszer például az oltás beadásánál, hiszen az nem kérdés, hogy a vakcinát meg kell-e kapnia – amit nyilván nem szeretne, mert némi fájdalommal jár –, hanem az, hogy melyik kezébe adják, azt ő döntheti el.
Bár minden szülő szeretne abszolút biztos praktikákat kapni, sajnos nincs igazi tökéletes módszer. A szülőnek kell rájönnie, hogy a sok ajánlás közül, mi működik igazán a gyermekénél. Általában elkerülhetjük a konfrontációt, ha eltereljük a gyermek figyelmét, alkut kötünk vele, türelmesen elmagyarázzuk az életkorához mérten a mi szempontjainkat. Az is sokat segíthet, ha ki tudjuk ragadni a környezetéből: például a boltban követelőzik a gyermek, ajánlatos az üzlet mielőbbi elhagyása, mert így a gyermek figyelme elterelődik, és a szülőt is kevésbé frusztrálja, hogy mit szólnak az üzletben vásárlók a gyermeke hisztijéhez.
Érdemes a gyermek fáradtságát is figyelembe venni, nem érte-e túl sok szokatlan inger, nem történt-e nagyobb változás az életében, nincs-e szüksége esetleg több alvásra. Ha a szülőnek van kihez fordulnia a családban, barátok között, akkor bátran kérjen segítséget. Egy kipihentebb felnőtt nagyobb türelemmel fordulhat a gyermekhez, esetleg több tapasztalata is van e téren.
Összefoglalva néhány hasznos tanács a hiszti kitörésének elkerüléséhez:
„ – ha csak a valóban lényeges dolgokat tiltjuk. Mielőtt tiltunk, kérdezzük magunktól, „valóban szükséges a tiltás?”
– ha úgy fogalmazunk, hogy a tiltás el is hagyható, például: “Tedd le a fényképezőgépet!” (Azt mondjuk, hogy mit csináljon, ne azt, hogy mit ne!)
– ha egy figyelmeztető mondattal lehetőséget adunk, hogy a gyermek maga válassza az elvárt, helyes cselekvést. Például: ’Az a papa tolla!’
– ha a szülő a tiltás, elvárás megfogalmazásakor nem saját akaratát, hatalmát állítja szembe a gyerekével, hanem arról beszél, hogy miért nem engedheti meg a gyereknek ezt vagy azt.
– nem szabad annak előfordulnia, hogy a szülő naponta szemrehányásokkal árasztja el a gyereket, de közben hagyja, hogy a gyerek tovább folytassa a tiltott dolgot.
– ha a szülői következetesség megértéssel, belátással párosul, s emellett a gyermek megfelelő önállósághoz jut abban, amiben lehet, a szembeszállás gyengül, helyébe együttműködés lép.” (3)
Van azonban olyan helyzet is, amikor megáll a tudomány. Nem helyes, nem is célravezető, ha a szülő tekintéllyel próbálja megoldani a problémát. „Fogadja el, hogy néha nincs mit tenni. Elvonul majd a hiszti és újra minden visszazökken a régi kerékvágásba. Ahogy idősödik a gyermek, magától kinövi a dackorszakot. Képes lesz majd saját érzelmeit jobban kezelni, kifejezni, jobb lesz a kudarctűrése.” (4) A gyermek szeret jó gyerek lenni, szüksége van a pozitív visszajelzésre, s ezt az igényét még a dackorszakban sem veszíti el. A szülő pedig némi kreativitással, rugalmassággal kezelni tudja gyermeke dacos viselkedését.
Forrás:
1 Leitner Olga: Arany középutak nem csak a dackorszakban – beszélgetés dr. Vekerdy Tamással
2 Leitner Olga: Arany középutak nem csak a dackorszakban – beszélgetés dr. Vekerdy Tamással
4 Deliága Éva: Hogyan éljük túl a dackorszakot? Segítség, a gyermekem egy kegyetlen diktátor!
Felhasznált irodalom:
Skita Erika-Turáni Szabolcs: A kisgyermekek dackorszakáról
Leitner Olga: Arany középutak nem csak a dackorszakban – beszélgetés dr. Vekerdy Tamással
Deliága Éva: Hogyan éljük túl a dackorszakot? Segítség, a gyermekem egy kegyetlen diktátor!