Felső tagozatból középiskolába: hogyan tehető sikeressé az átmenet?
Alig ocsúdtunk fel abból, hogy óvodából iskolába, majd alsó tagozatról felső tagozatra került a gyermekünk, néhány röpke év és máris jön a következő nagy változás: az általános iskolából középiskolába való átmenet. Míg a gyermek hatéves korában a szülők döntik el, hogy melyik iskolába íratják be a gyermeküket, addig a középiskola megválasztása elsősorban a tinédzser döntése. Nincs könnyű feladata a kamasznak, amikor a számtalan lehetőség közül ki kell választania, hogy hova adja be a jelentkezését, és nem könnyítik meg a helyzetét azok a szülők, akik úgy vélik, ők jobban tudják, mire van neki szüksége, mint ő maga. Holott ideális esetben az iskola kiválasztása nem a szülő, hanem a diák döntése kellene, hogy legyen – véli Németh Erika klinikai gyermek-szakpszichológus. Ha a diák tisztában van a saját képességeivel, és elégséges információhoz jut az iskolatípusokról és a továbbtanulási lehetőségekről, képes a felelősségteljes döntés meghozatalára. „Sokat és nyitott füllel kell a gyerekkel beszélgetni arról, hogy miben érzi magát jónak, mit élvez igazán, milyen típusú iskolák tetszenek neki, milyen szakmában tudja elképzelni magát, milyen tárgyakat tanulna magasabb óraszámban, szeretne-e több angolórára járni, és a válaszok alapján el lehet kezdeni a keresgélést.” [Forrás]
Az érintett korosztály és szülei figyelmébe ajánljuk az Oktatási Hivatal ún. Kifir (Középiskolai felvételi információs rendszer) hivatalos keresőjét, ahol település, iskolatípus és tanulmányi terület alapján is részletes információ található a középfokú oktatási tanintézményekről.
Hogyan tovább?
Tegyük fel, hogy az Ön gyermeke már megtalálta a számára ideális középiskolát, és felvételt nyert oda. Vélhetően Ön is megtapasztalta, hogy nyolcadik osztályos gyermeke tisztában volt az iskolai követelményekkel, megszokta a terhelést, és többé-kevésbé képes volt megfelelni a tanintézmény elvárásainak. Esetleg éppen abba a középiskolába járt felvételi előkészítő foglalkozásokra, ahova bejutott, így módjában volt megismerkedni a rá váró új környezettel és néhány leendő tanárával is. Mindezek mellett is komoly próbatételt jelenthet számára az új osztályközösségbe való beilleszkedés, a magasabb szintű tantárgyi követelményeknek való megfelelés, a gyakoribb számonkérésekhez való hozzászokás. „Ez a korosztály nyelvvizsgára, előrehozott érettségikre készül, vagy éppen kisérettségizik, hatalmas a nyomás, készülnek a felnőtt életükre. Ekkor már nagyon fontos számukra a kortárscsoport véleménye, egyre jobban kialakul a személyiségük, van véleményük, és nagyon komoly az igazságérzetük. Ekkorra már el kell jutniuk oda, hogy egyedül tanuljanak, hogy az iskola ne a szülő, hanem a gyerek feladata legyen. Egyre önállóbbak, és ezt érdemes táplálni, dicsérni, hiszen kezdenek felnőni.” [Forrás]
Nagyon fontos, hogy ebben az időszakban a szülők ne tetézzék a gyermekükre nehezedő terheket. Ne követeljenek meg tőle olyan teljesítményt, ami meghaladja a képességeit, és ne kényszerítsenek rá olyan foglalkozásokat (zenetanulás, versenysport, stb.), amelyek végzéséhez valójában nincs kedve. Sok szülő esik abba a hibába, hogy amit ő maga nem volt képes elérni az életben – például nem végzett felsőfokú tanulmányokat –, azt a gyermekén keresztül próbálja megvalósítani. El kell tudnunk fogadni, ha a középiskolás gyermekünk nem kíván egyetemre vagy főiskolára menni, és szívesebben tanulna ki egy olyan szakmát, amiben el tudja képzelni magát. Olykor még a legelszántabb, elhivatottabb fiatal is csak a felsőfokú tanulmányai során ébred rá arra, hogy nem az a bizonyos szakterület az ő világa!
Partneri viszonyban
Hogyan viszonyuljunk a kamasz gyermekünkhöz, aki egyre nehezebben tűri, hogy beleszóljunk az életébe, és sokkal fontosabb számára a barátai, kortársai véleménye, mint a miénk? „Ebben az életszakaszban a partneri viszony a helyes hozzáállás, ez motivációt ad a gyereknek, míg a lekezelő, megalázó bánásmódra a lehető legrosszabbul reagál. Egy biztos érzelmi és partneri viszonyban a gyerek szárnyakat kap, és jól teljesít, ez lenne az ideális. És otthon is ezt a demokráciát kell megteremteni, hiszen egy csomó dologról már neki kell döntenie.” [Forrás]
Jó úton járunk, ha nem kényszerítjük a középiskolásra az akaratunkat, hagyjuk őt felelős döntéseket hozni és akár a saját hibás döntéseiből tanulni. Ne faggassuk, de biztosítsuk őt arról, hogy bármikor, bármilyen kérdés kapcsán érdeklődéssel hallgatjuk meg őt, és szívesen adunk neki tanácsot, ha igényli. Ne rejtsük véka alá a véleményünket, ha nem értünk egyet valamely döntésével, de egyúttal adjuk tudtára, hogy tiszteletben tartjuk azt. Ha így teszünk, a kamasz érezni fogja, hogy partnernek tekintjük őt, és nagy valószínűséggel olyan bizalmas dolgait is meg fogja osztani velünk, amelyeket esze ágában sem lenne elmondani, ha „gyerekként”, lekezelően bánnánk vele („Nem vagyok már gyerek!”). Ebben az életkorban már érdemes bevonni a kamaszt a család fontos ügyeibe, kikérni a véleményét a fontosabb döntések előtt. Ranschburg Jenő szerint: „Vond be a gyereket a család napi életébe: örömökbe, gondokba, döntésekbe. Ha máskor nincs rá idő, hát vacsora közben. Mert a mondás, mely szerint »magyar ember evés közben nem beszél«, alapvetően téves. Evés közben nagyon jókat – és nagyon hasznosan – lehet beszélgetni!” [Forrás]
Forrás:
https://eduline.hu/kozoktatas/hogyan_valasszunk_kozepiskolat__lepesrol_le_K2YIG4